2017. december 7., csütörtök 15:40

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2017. december 7., csütörtök (OS) - Az ügyészség után az Állami Számvevőszéket is kampányüzemmódba kapcsolta a Fidesz?

    Mivel az Állami Számvevőszék most alaposan utána járt Simicska Lajos plakátjainak és tiltott párttámogatásra bukkant, reméljük, hogy újból megvizsgálják a Fidesz 2010-es plakátcsalását. Most már tudják, hogy hogyan lehet felismerni a törvénytelenséget, úgyhogy pótolhatják a mulasztásukat.

Az MSZP feljelentését követően a számvevők és az ügyészek is rendben találták Simicska üzleteit persze, abban az ügyben még a Fidesz volt az ügyfele. A nyáron nem kifogásolták, hogy áron alul kapott a kormánypárt plakátokat. Mi változott? Orbán Viktor már nem nézi jó szemmel, hogy egykori barátja nyíltan a Jobbikot támogatja?

Nem lehet kettősmércét alkalmazni, a Jobbikot és a Fideszt ugyanaz a személy köti össze. Ami törvénytelen a jobbikos Simicskánál, annak törvénytelennek kell lennie az egykori fideszes Simicskánál is. Az üzlet kisebb lett, a pártlogók változtak, de a módszer ugyanaz maradt.

Úgy tűnik, hogy a választások közeledtével a Fidesz már a látszatra sem akar adni: minden állami szervezetet a szolgálatába állít a kampányban, az ügyészség után most az Állami Számvevőszék a soros.

MSZP

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.