2017. december 7., csütörtök 19:19

A Magyarországi Szcientológia Egyház közleménye
    Budapest, 2017. december 7., csütörtök (OS) - Példátlan összefogás a vallásüldözés megfékezésére

    Szombaton lesz az Emberi Jogok Világnapjának előestéje. Az egész világon ez az alkalom vezeti fel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 2018-ban ünnepelt 70. évfordulóját.

A szcientológusok képviselői eddig 25 országból jelezték érkezésüket az emberi jogok budapesti rendezvényére. Az összefogás jelentőségét mutatja, hogy csatlakozik a Dél-Amerika-szerte híres és népszerű színésznő és korábbi Miss World Venezuela, számtalan tévésorozat és film sztárja, Ruddy Rodriguez is.

Az 1954-es alapítású egyház a hitvallása szerint is feladatának tekinti az emberi jogok terjesztését, és kiáll ezek, valamint az emberi méltóság mellett. Ebből az alkalomból a hívek egy békés felvonulást követően adják majd át az ennek fontosságáról szóló kiáltványukat a köztársasági elnöknek.

Az elmúlt hónapokban a vallásos közösség ellen történt hatósági intézkedések akadályozzák a hívek szabad vallásgyakorlását, amely sérti a gondolatszabadsággal kapcsolatos egyetemes és európai emberi jogi egyezményekben foglaltakat is.

A városban közlekedő autósok türelmét és megértését előre is köszönik a szervezők, akik sajnálják, hogy nem először kényszerülnek demonstrációval felhívni a figyelmet az emberi jogokra.

A közösség az egyre növekvő méretű békés demonstrációit addig folytatja, amíg a szabad vallásgyakorlás lehetősége helyre nem áll Magyarországon.

További információ: https://szcientologianeked.com/emberi-jogok

     Kiadó: Magyarországi Szcientológia Egyház

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.