2017. december 14., csütörtök 15:20

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2017. december 14., csütörtök (OS) - DK: Az óvodás nem biodíszlet

    Az, hogy a felújított csepregi főutca átadási ünnepségének főszereplője Vlasich Krisztián polgármester volt, természetesnek mondható. Az ellen azonban a Demokratikus Koalíció fölháborodottan tiltakozik, hogy az esemény fényét – egy Luca-napi népszokásra hivatkozva – azzal kívánták emelni, hogy helybeli óvodásokat térdepeltettek az úttestre hintett szalmára.

Már az is elég undorító, hogy helyi potentátok a saját maguk politikai fényezésére rendezett ünnepségekre óvodás gyerekeket vezényeltetnek ki a mindenben tőlük függő pedagógusokkal. Az azonban, hogy négy-ötéves gyerekeket ebből az alkalomból a hideg aszfaltra térdepeltessenek, a kicsiknek mind egészsége, mind emberi méltósága szempontjából tűrhetetlen. A XXI. században öntudatos polgárokat, nem a helyi kiskirályok előtt alázattal meghunyászkodó alattvalókat nevelünk. Akkor sem, ha a Fidesz mindinkább középkorias állam- és hatalom-felfogásának ez felel meg.

A polgármestert egyébként 2014-ben a Fidesz jelöltjeként választották meg, minthogy azonban nem volt hajlandó a város pénzével elszámolni, két év múlva képviselő-testülete úgy próbált megszabadulni tőle, hogy föloszlatta magát. Az időközi választáson már függetlenként választották újra; Fideszes mivoltát tehát elvesztette, de Fideszes mentalitását nem.

Niedermüller Péter
alelnök, DK

Hetyési Marianna
Vas megye 2. vk. elnöke, DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.