2017. december 15., péntek 12:28

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2017. december 15., péntek (OS) - Nem mondunk le a kormányváltásról

    Juhász Péter, az Együtt elnökének újabb javaslata arról szól, hogy a demokratikus ellenzék rögtön 40 választókerületben feladja a győzelem esélyét azzal, hogy egymás ellen indul. Azonban az MSZP-nek, az Együttnek és a demokratikus oldal egyéb pártjainak nem egymással kellene pozícióharcot vívnia, hanem a kormányváltásért kellene dolgoznia.

A kormányváltásra a legjobb esély pedig közös miniszterelnök-jelölttel, 106 közös egyéni jelölttel és közös listával van. Ez nem az MSZP vesszőparipája, ez matematika; egyszerűen ilyen a választási rendszer. Minden más stratégia a Fideszt erősíti.

Az MSZP szerint nem mondhatunk le eleve 40 körzetről és az ott élő, változást akaró emberekről egyetlen párt vagy pártvezető túlélése érdekében sem, mert ez esetben 2022-ig Orbán Viktor és haverjai fogják tovább fosztogatni hazánkat kormányzás helyett.

Ma Magyarország egy lecsúszó, elszegényedő ország, a szakadék szélén tántorgó oktatási és egészségügyi rendszerrel. Ezt nem tudjuk megváltoztatni, ha nincs változás, ha nincs kormányváltás. Erről szeretnénk megállapodni az Együttel, a DK-val és a demokratikus oldal minden olyan pártjával, akiknek célja a tolvajkormány leváltása.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.