2018. január 2., kedd 12:31

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. január 2., kedd (OS) - A DK nyílt levélben fordul Csányi Sándorhoz

    Január végén a kormány konferenciát rendez Európa jövőjéről. Nem nehéz kitalálni, hogy a konferencia a kormánypártok választási kampányának része, amely a Fidesz "Brüsszel-ellenes szabadságharcát" hivatott megideologizálni az Európai Unió és annak alapértékei ellenében. Végkicsengésében nyilvánvalóan a nemzeti szuverenitás örve alatt a nemzetállami bezárkózás mellett, a tagállamok közötti szolidaritás, az integráció elmélyítése, a közös kül-, biztonság- és főleg menekültpolitika ellen fog állást foglalni. A konferencia meghívott előadói között föltűnik a nemzetközi szélsőjobboldal számos euroszkeptikus képviselője, beleértve a neonáci mozgalom legundorítóbb figuráinak egyikét-másikát is.

A konferencia záró előadását a tervek szerint Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója tartja. A Demokratikus Koalíció nyílt levélben fordult hozzá, az iránt érdeklődve, vajon a konferenciára előadni meghívott Milo Yiannopoulosz, Götz Kubitschek, Frank Füredi, és Pascal Bruckner munkásságának ismeretében vállalta-e a felkérést. A levél röviden összefoglalja nevezettek álláspontját, tevékenységét, és politikai szerepvállalását, és arra kéri Csányi Sándort, hogy mind a maga, mind az általa vezetett pénzintézet reputációja védelmében gondolja át még egyszer, csakugyan kíván-e az említettek által fémjelzett konferencián szerepelni.

dr. Vadai Ágnes
alelnök, országgyűlési képviselő
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.