2018. január 3., szerda 16:19

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. január 3., szerda (OS) -

    Juhász Péter hozzátette: ez csak egy példa a sok közül, teljesen egyértelműen látszik, hogy az Állami Számvevőszék a Fidesz pártállami módszereit kiszolgálva, adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat a 2018-as választások előtt. A Fidesz tehát már nem csak politikailag, nem csak a médiatúlsúlyával próbálja akadályozni az ellenzéki pártokat, hanem az anyagi forrásait is támadja egy elvileg független intézmény felhasználásával. Az Együtt számára a tervezett büntetés kiszabása azt jelentené, hogy a januári és a februári hónapban nem lesz pénze semmire.

Juhász Péter és Szigetvári Viktor benyújtották az Állami Számvevőszék részére a párt 2015-16. évi gazdálkodását ellenőrző jelentéstervezetre az Együtt válaszát, amelyben cáfolják az ÁSZ tiltott pártfinanszírozásra vonatkozó megállapításait. Mindemellett az Együtt betekintést kér az ÁSZ-tól a megállapításaikat alátámasztó dokumentumokba, hiszen a jelentéstervezetében nem tüntetik fel pontosan, mi alapján hozták meg megállapításaikat.  
Szigetvári Viktor a sajtótájékoztatón elmondta: már csak abból is jól látszik a számvevőszék büntetésének politikai indíttatása, hogy az Együtt irodabérlési szerződését már a 2014-es vizsgálatoknál is látták, akkor mégsem volt ellene semmi kifogásuk. Azóta pedig a párt változatlan áron, változatlan konstrukcióban bérli azt.

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.