2018. január 3., szerda 20:31

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza közleménye
    Budapest, 2018. január 3., szerda (OS) - Thomas S. Monson, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza 16. elnöke magyar idő szerint szerda hajnalban, 90 éves korában elhunyt. Életével, melyet a családja, a nehézségek, a lehetőségek és a szolgálat töltött be, a személyes szolgálattétel példaértékű krisztusi örökségét hagyja hátra.

    Thomas S. Monson elnök, aki 1963 és 1985 között a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjaként, 1985 és 2008 között az Első Elnökség tanácsosaként, 2008 februárjától pedig Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökeként szolgált, amerikai idő szerint 2018. január 2-án este, családja körében elhunyt.

Az egyház 16 millió tagja által világszerte prófétaként tisztelt egyházi vezető egész életében – beleértve az Első Elnökség tagjaként kiváltképp felelősségteljes feladatkörben eltöltött három évtizedet is – óriási jelentőséget tulajdonított a személyes kapcsolatoknak.

Vezetését az egész világ felé fordulás fémjelezte a technikai és szervezeti újítások sokasága révén, miközben szolgálattétele a világalakító események és a kimerítő igazgatási kötelezettségek közepette is a Szentlélek késztetéseire és az egyén felkarolására összpontosított.

Apostoli elhívása előtt Monson elnök szolgált a haditengerészetnél, majd nyomdai szakemberként és a sajtó munkatársaként dolgozott.

Apostolként ő felelt a vasfüggöny mögött rekedt kelet-európai egyháztagokért, és mint az Első Elnökség tanácsosa 1989 októberében Magyarországra is ellátogatott.

Részletek: www.mormon-sajtoszoba.hu
    
     Kiadó: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.