2018. január 8., hétfő 16:20

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. január 8., hétfő (OS) - Törvényt sértett az Állami Számvevőszék

    Az Állami Számvevőszék mai napon megjelent jelentése a Jobbik Magyarországért Mozgalom 2015-2016. évi gazdálkodásáról nagyrészt szó szerint megegyezik a december 6-án megjelent jelentéstervezettel. A Számvevőszék semmilyen új információt, körülményt nem tudott találni az elmúlt 1 hónapban állításai igazolására, ez az idő nem volt elég arra sem, hogy belássa jelentéstervezetének és eljárásának törvénysértő, szakmaiatlan mivoltát. Az Állami Számvevőszék az eljárás során és a mai napon megjelent jelentés alapján sem tartotta be a rá vonatkozó törvényeket, ezt a 2017. december 21-én megjelent észrevételekben részletesen elemeztük.
A ma megjelent jelentéssel újabb pontokban sértette meg az ÁSZ a hatályos törvényeket, hiszen az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény az alábbiak szerint rendelkezik: 29. § (3) Az Állami Számvevőszék az észrevételre a beérkezésétől számított harminc napon belül írásban válaszol. A figyelembe nem vett észrevételeket köteles a jelentésben feltüntetni, és megindokolni, hogy azokat miért nem fogadta el.


     Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.