2018. január 11., csütörtök 17:42

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye
    Budapest, 2018. január 11., csütörtök (OS) - Szanyi Tibor: Látszatból valóság

    
Áder János április 8-ra meghirdette a ‘választásnak’ hazudott egynapos nemzeti konzultációt. Csak emlékeztetőül: a 2014-es hasonló eseményről a nemzetközi megfigyelők (EBESZ) úgy nyilatkoztak, hogy bár látszólag voksolás zajlott, de az nem felelt meg a demokratikus választásokról szóló európai egyezmények kívánalmainak, illetve hogy a kormánypártok jogtalan előnyökre tettek szert. Sajnos, azóta csak romlottak az idevágó körülmények.

Nos, pestiesen szólva: innen szép a győzelem. A helyzet ahhoz a csalárd szavalóversenyhez hasonlítható, amelyen egyes fellépők nem vagy csak nagyon halkan, avagy mindössze részben adhatják elő produkciójukat. A szavazóközönség egy része ugyanakkor rendesen agymosott, egy másik része megzsarolt, megfélemlített, a harmadik része elfásult, ám létezik egy igen nagy hányad is, amelyik változást akar.

Jelen körülmények között tehát nehéz, de nem lehetetlen a hatalomnak meglepetést okozni. Bátorság és elszántság a két szükséges erény. A bátorság másokat is magával ragad, az elszántság pedig a hitet erősíti. Európa többsége a bátrakat és az elszántakat segíti, de helyettük miért is cselekedne. Most rajtunk a sor!

     Kiadó: Szanyi Tibor EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.