2018. január 11., csütörtök 18:40

A Miniszterelnökség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. január 11., csütörtök (OS) - Könyves szekér érkezett a királyok városába, Székesfehérvárra.

    A mai felgyorsult világban különös értéke van annak, ha időt tudunk szakítani arra, hogy megálljunk egy pillanatra és kezünkbe vegyünk egy könyvet. Az elmélyült és elgondolkodó olvasáshoz idő és türelem kell – hangsúlyozta Latorcai Csaba Székesfehérváron abból az alkalomból, hogy a királyok városába érkezett a "Rex" névre keresztelt könyves szekér. A könyves szekér ünnepélyes felállítása alkalmából a Miniszterelnökség helyettes államtitkára beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az olvasás iránti érdeklődés felkeltése és annak megszerettetése a családban kezdődik, amely közösen eltöltött, minőségi időt feltételez.

A kezdeményezés nemcsak Magyarországra terjed ki, hanem határon túlivá kívánja tenni a minőségi könyvek terjesztését. Ez a célkitűzés egybeesik a Magyar Kormány törekvéseivel is, hiszen a hazai és határon túli kulturális élet támogatására kiemelt feladatként tekint a kabinet. Jól mutatja ezt az is, hogy a 2018-as esztendőben a Kormány csak a Nemzeti Együttműködési Alapból mintegy 4,9 milliárd forint pályázati összeget biztosít a civil szervezetek működésére és szakmai programjaik támogatására.


     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.