2018. január 12., péntek 10:21

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. január 12., péntek (OS) -

    Az Együtt szolidáris a sztrájkjában résztvevő közszférában dolgozókkal!

Az Együtt bízik a mielőbbi tisztességes béralku megkötésében

Január 12-re és 15-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete sztrájkot hirdetett, hogy béremelést harcoljanak ki, sokaknak ugyanis 10 éve nem változott a fizetése. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a sztrájk kihirdetésére azzal reagált, hogy egy választás előtti sztrájk politikai követelésnek, kormányellenes akciónak tekinthető.

Az Együtt egyetért a közszférában dolgozók kiállásával. Az állami intézmények nagy részében csak papíron történtek jelentős béremelések az elmúlt években, a valóságban számos területen nem vagy alig nőtt a dolgozók fizetése, és nem lesz ez máshogy 2018-ban sem. A legsúlyosabb azok helyzete, akikből közalkalmazott helyett közfoglalkoztatottat csinált az Orbán-kormány: ők korábbi munkájukat ma már jóval a minimálbér alatti fizetésért, munkavállalói jogok nélkül, újkori rabszolgaként végzik.

Az Együtt szerint meg kell tiltani, hogy korábban közintézményekben végzett feladatokat közfoglalkoztatásba szervezzenek át. Emellett az Együtt szerint igazságosabb, többkulcsos adórendszer kell, amelyben az alacsony jövedelműek nettója emelkedik.

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.