2018. január 13., szombat 17:26

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2018. január 13., szombat (OS) - A Fidesznek csak az a pályázat nem jó, ahol keveset lehet lopni?

    Egy kifejezetten mikro- és kisvállalkozások indítására alkalmas pályázat teljes keretét vonta vissza az irányítóhatóságon keresztül a kormány. A még 2016. augusztus 25-én megjelent, mintegy 14 milliárd forint keretösszegű felhívás a vidéki térség felzárkózását és a helyben megélhetést segíthette volna.
A pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett, a kiirt összeg tizszeresére rúgtak az igények. Ez is jól mutatja, hogy mekkora szükség lenne egy sokak számára elérhető, családi vállalkozást segítő konstrukcióra. A visszavonást azzal indokolták, hogy tömeges csalást gyanítottak a pályázók között.
Ezt a kifogást erősen gyengíti azonban, hogy az eltelt másfél évben se neveztek meg, nem ítéltek el visszaélőket. A Jobbik véleménye szerint a valódi ok nem lehetett más, mint az, hogy a közbeszerzéseken és pályázatokon rendre taroló kormányközeli élősködő had túl kis faltnak gondolta a pályázatonként elnyerhető 12 millió forint körüli összeget.
A Jobbik tiltakozik az összegek más módon való kiírása ellen és arra szólítja fel a kormányt, hogy a visszaélők kiszűrése és elszámoltatása után adjon lehetőséget a vidéki családok számára, hogy ilyen és ehhez hasonló programokon keresztül meg tudják valósítani az álmaikat. A Jobbik kormányon, a vidék pártjaként ezért fog dolgozni.  


Magyar Zoltán, országgyűlési képviselő
     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.