2018. január 19., péntek 10:41

Az IRÁNYTŰ Párt közleménye
    Budapest, 2018. január 19., péntek (OS) - Emberarcú iskolát vár el az Iránytű Párt. Érzékelhető tananyag-csökkenést kíván elérni az általános és középiskolákban az Iránytű Párt. A parlamentbe készülő párt ezért az általános iskolákban napi 5, a középiskolákban napi 6 iskolai órában maximálná az óraszámot. Ez azt jelentené, hogy heti 25 és 30 óránál nem lehetne többet tanítani

    A párt tisztában van azzal, hogy a megnövekedett ismeretanyag nehéz helyzetbe hozza a Nemzeti Alaptanterv készítőit, de úgy látja, hogy a mennyiség most már a minőség rovására megy. Az iskolában elsősorban a gyerekek kíváncsiságát kell felkelteni és a tájékozódási képességet kell fejleszteni nem felesleges adatokkal kell teletömni a fejüket. Életszerűtlen az internet és okostelefonok korában, hogy fejből kelljen tudni történelmi évszámokat, költők családi kapcsolatait vagy földrajzi helyek pontos tengerszint feletti magasságát.

Az Iránytű párt érthetetlennek tartja, hogy ebben a kérdésben miért nem történtek már lépések azután, hogy még 2016-ban Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy televíziós interjúban "konkrét javaslatcsomagot ígért a diákok leterhelésének csökkentésére".

     Kiadó: IRÁNYTŰ Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.