2018. január 24., szerda 12:05

DK: a kormány csaknem ötvenezer migránst fogadott be
    Budapest, 2018. január 24., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció alelnöke azt állítja, hogy a letelepedési kötvényt vásárlókat és az Ukrajnából áttelepülőket is beszámítva a kormány "csaknem ötvenezer migránst fogadott be az elmúlt években".

        Vadai Ágnes szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a letelepedési kötvényekkel mintegy húszezren, főleg kínaiak, oroszok és arabok érkeztek. Az ukrán "nyugdíjmigráció" keretében pedig körülbelül 26 ezer ember kap magyarországi nyugdíjat - tette hozzá. Az ukránok az otthoni nyugdíjuk tízszeresét, akár havi 2-300 ezer forintot kapnak, a Fidesz pedig "megbízható szavazókat" - fogalmazott.
     Végül befogadtak 1300 menekültet is, és ebben az esetben nem a háború elől menekülök befogadásával, hanem a kormány "hazug propagandájával" volt baj - jelentette ki.
     A kabinet három éven keresztül adóforintok "tízmilliárdjaiért szított gyűlölködést és félelmet országszerte". Azt sulykolták, hogy a menekültekkel terroristákat, erőszaktevőket és a keresztény civilizációt leromboló iszlám fundamentalistákat fogadnának be, de ehhez képest az 1300 ember jelenlétét észre sem vette az ország - hangsúlyozta a független országgyűlési képviselő.
     Vadai Ágnes kiemelte, hogy a kabinet 2013-ban még pénzt kért az EU-tól a migrációs stratégiájának végrehajtására. Ennek része volt az is, hogy hatékony kommunikációval a migrációs folyamatokról szóló hiteles információkhoz juttatják a társadalmat és így csökkentik az előítéleteket - tette hozzá.
     A "lufi tehát kipukkadt", a Fidesz "végérvényesen belegabalyodott saját hazugsághadjáratába" és a kormány magyarázkodni kénytelen - mondta az alelnök.
     A Demokratikus Koalíció értelmetlennek tartja a parlamenti vitákat, mert azokon nem zajlik érdemi párbeszéd - felelte arra a felvetésre, hogy részt vennének-e az 1300 menedékkérő befogadásáról szóló ülésen, ha az Országgyűlés napirendre venné a témát.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.