2018. január 29., hétfő 15:12

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2018. január 29., hétfő (OS) - Orbán fideszes helytartókat akar polgármesterek helyett

    A Fidesz fel akarja számolni a jelenlegi önkormányzati rendszert, azért, hogy saját helytartóit ültethesse a települések vezetői székébe. Ez már most sem áll távol a Fidesztől, hiszen Felcsút és térsége már kapott külön, miniszterelnöki biztost, Pécsen pedig gondnokság alá helyezték a polgármestert, és az egész várost.

Orbán Viktor azért, hogy az elégedetlenkedő polgármestereket és helyi képviselőket elhallgattassa képes felszámolni az önkormányzati választásokat bizonyos településeken. Az már korántsem érdekli a Fideszt, hogy ennek a következményeként megszűnik a települések érdemi érdekképviselete, és az önkormányzati hivatalok elsorvasztása miatt már nemcsak a kórházakban, de a helyi hivatalokban is várólisták alakulhatnak ki.

Az önkormányzati iskolák és kórházak államosításával már eddig is mérhetetlen károkat okozott a Fidesz az egészségügyben és oktatásban, ezzel is hozzájárulva a falvak, kisvárosok, térségek elnéptelenedéséhez.

Az MSZP elkötelezett a települések önállósága mellett, elkötelezett azon állampolgári jog érvényesüléséért, mely szerint helyi képviselőjét mindenki saját maga választhassa meg és ne Budapestről nevezzenek ki egy politikai megbízottat.

MSZP

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.