2018. február 1., csütörtök 07:18

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. február 1., csütörtök (OS) - DK: Gyurcsány Ferenc és családtagjai vagyonnyilatkozata

    DK: Gyurcsány Ferenc és családtagjai vagyonnyilatkozata

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke benyújtotta a 2017-es évre szóló képviselői vagyonnyilatkozatát. A DK honlapján nem csak saját, de, noha erre törvény nem kötelezi, családtagjai vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hozta.

A pártelnök 2016-ban eladta az Altus Befektetési Zrt. –t, a bevétel után a közterheket befizette, a nettó bevétel nagy részét értékpapírokba fektette. A tulajdonában álló Altus Portfólió Kft. fizette osztalékból bruttó 228 millió forintos jövedelme származott.

A cég eladásából feleségének, Dobrev Klárának 168 millió forintot juttatott. Anna lánya megvásárolta Dobrev Klára által használt 12 éves Opel Zaphirát, Bálint fia pedig Apró Piroska 10 éves VW Passatját. Péter fia Pesterzsébeten 57, Bálint Erzsébetvárosban 40 m2 –es lakást kapott szüleitől. Két másik fiának, Tamásnak és Mártonnak vagyona nincs.


DK Sajtóiroda


     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.