2018. február 1., csütörtök 21:50

Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselőjének közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. február 1., csütörtök (OS) - Államtitkok, állami titokzatoskodás, mint a valódi rendszerváltás akadálya

    Szegény néhai Édesapám nagyon reménykedett benne, hogy megéli a szovjet (alias ruszki) csapatok kivonulását, a szocialista (alias kommunista) rendszer összeomlását. Megtörtént. Boldog volt. Talán egy év sem telt el a "Továrisi konyec" és az első demokratikus választás után, amikor Apukám a tv híradót nézve elkeseredetten csattant fel: "Nem volt itt semmiféle rendszerváltás! Ezek is mindent ugyanúgy titkosítanak, mint a komcsik!" A hírekben, azóta is szokásos módon azt jelentették be, hogy ezt vagy azt az információt/dokumentumot 20/30/X évre titkosítja az állam a saját polgárai elől. A diktatúra és a demokrácia közötti egyik fő különbség, hogy a diktatúrában az állam ellenőrzi, és korlátozza a polgárát, a demokráciában a polgár ellenőrzi és korlátozza az államát, azaz igyekszik megelőzni a hatalom totális koncentrációját. A rendszerváltás ezen a területen sem hozott gyökeres változást. Megszoktuk, és sajnos gyakorlatilag el is fogadtuk, hogy nekünk polgároknak, kvázi gyerekeknek "nincs közünk a felnőttek dolgaihoz", széles körben titkosíthatnak előlünk információkat, adatokat, dokumentumokat, amelyeket ily módon nem ellenőrizhetünk, így azt sem tudjuk megállapítani, hogyan sáfárkodik a mindenkori kormány/állam a tőlünk, polgároktól kapott hatalommal, amely tehát számos területen ellenőrizetlen és korlátozatlan.  

     Kiadó: Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselője

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.