2018. február 4., vasárnap 14:45

Az MSZP Országos Központ közleménye
    Budapest, 2018. február 4., vasárnap (OS) - Az MSZP elítéli a kárpátaljai magyarságot ért támadást

    A Magyar Szocialista Párt elítéli az erőszak minden formáját, így a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség épületét ért vasárnapi támadást is. Szolidárisak vagyunk a támadást elszenvedett politikai szervezettel, illetve a kárpátaljai magyar közösség minden tagjával.

A támadás egyértelműen szélsőséges politikai erők megnyilvánulása, amelynek teret enged a mindkét országban tapasztalható nacionalista politika. A nemzetállami érdekek érvényesítése és a szélsőjobboldallal történő összekacsintás itthon jól eladható politikai üzenet, de ennek látható következményei vannak a szomszédos országokban, így Ukrajnában is. Emellett a magyar kormányfő milyen alapon várhatja el az ukrán szélsőségesek visszaszorítását, hiszen ő volt az egyetlen európai politikus, aki nem ítélte el az Ukrajnát lerohanó Oroszországot?

Vissza kellene végre térni az európai értékek alapján történő politikához, a szomszédsági kapcsolatok megerősítéséhez, illetve a külgazdasági érdekek mellett a nemzetpolitikai érdekeink érvényesítéséhez.

Mesterházy Attila
országgyűlési képviselő
MSZP
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.