2018. február 5., hétfő 09:20

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének közleménye (3. rész)
    Budapest, 2018. február 5., hétfő (OS) - NEM ISMERJÜK A KRESZT VAGY CSAK NEM TARTJUK BE?

    "Alapítványunk tevékenységének fókuszában az egészségvédelem, a közlekedésbiztonság és a gyermek- és ifjúságvédelem áll. Éppen ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy már második éve támogathatjuk a Generali Nagy Diák KRESZ-tesztet. Hiszünk benne, hogy együtt cselekedve, a tudatosság növelésével érzékelhető változásokat indíthatunk el" – mondta Horváth Gergely, a Generali a Biztonságért Alapítvány Kuratóriumának tagja.

Mi is az a DUE?
A DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete. A közhasznú szervezet 1989 óta fogja össze az iskolai diáklapokat és diákrádiókat, az újságírói pályára készülő általános és középiskolásokat, a kommunikáció szakos hallgatókat, a pályakezdő kollégákat, és általában a média iránt érdeklődő fiatalokat.
A DUE 2013 óta minden évben teszteli a diákokat, legismertebb erőpróbájuk a Nagy Diák IQ-teszt, melyen a fiatalok intelligencia-szintjét vizsgálják. A teszten legutóbb csaknem húszezren vettek részt.

További sajtóinformáció:
Beszédírók Kft. – PR ügynökség
Csohány Domitilla
Tel.: +36-30-239-7295
E-mail: csohany@beszedirok.hu
    
     Kiadó: Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.