2018. február 5., hétfő 14:56

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. február 5., hétfő (OS) - Országszerte 1500 Digitális Jólét Program Pont fejlesztése valósul meg

    Korszerű eszközökkel és megújult tudástárral várnak mindenkit az országszerte ingyenesen elérhető 1500 megújult közösségi internet hozzáférési ponton. Az 5 milliárd forint hazai és uniós forrásból 2018 végére megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően színvonalas környezetben, szakértők segítségével bővíthetőek a digitális ismeretek.

A pályázat első ütemében beérkezett kérelmek alapján 845 nyertes DJP Pont helyszíni infrastrukturális fejlesztése kezdődik meg február közepétől. Várpalotán, az országban elsőként átadott Ponton már elérhető korszerű eszközökkel (tabletek, laptopok, okostelefonok stb.) a rendelkezésre álló megfelelő sávszélességű interneten keresztül bárki számára elsajátíthatóvá és fejleszthetővé válnak a digitális ismeretek.

"A mintegy 21 ezer helyi és közel kétszer annyi járási lakost érintő, több mint 2 millió forint értékű várpalotai beruházás az első lépés a közösségi internet hozzáférési pontok fejlesztésében. A mintegy 1500 megújuló pontra az év végéig folyamatosan szállítják ki az eszközöket, így legkésőbb 2018 végére a digitális ismeretek elsajátítása és hasznosítása minden magyar ember számára országszerte ingyenesen elérhetővé válik" – mondta Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

     Kiadó: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.