2018. február 6., kedd 11:13

Az Állami Számvevőszék közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. február 6., kedd (OS) - Valótlanságot híresztel az Együtt – a Korszakváltó Pártja

    Az Állami Számvevőszék nem utasította el Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke kockázatjelzését. Az ÁSZ válaszában azt közölte, hogy az ellenőrzései tervezése során felhasználja az Együtt kockázatjelzését. Az ÁSZ a pártok ellenőrzése során mindenben a vonatkozó és hatályos törvények előírásai, és a minden pártra egységesen érvényes eljárási szabályok szerint jár el.
Az ÁSZ válaszában arról tájékoztatta az Együtt elnökét és választmányi elnökét, hogy a hozzá érkezett tájékoztatási célú információk, jelzések és egyéb dokumentumok alapján, a tudomására jutott adatokat, tényeket a folyamatban lévő ellenőrzései keretében vagy ellenőrzéseinek tervezése során hasznosítja. Az ÁSZ folyamatosan gyűjti, elemzi és értékeli a külső kockázatokat, és ezen kockázatelemzési tevékenységének eredményeit az ellenőrzései során felhasználja.
Mindebből egyértelműen látszik, hogy az ÁSZ nem utasította el Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke kockázatjelzését. Az ÁSZ válaszban azt közölte, hogy az ellenőrzései tervezése során felhasználja az Együtt kockázatjelzését.
     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.