2018. február 6., kedd 14:32

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (3. rész)
    Budapest, 2018. február 6., kedd (OS) -

    Kiderült, hogy a külföldre költözni kívánó szülőnek a kérelméhez csatolnia kell egy iskolalátogatási igazolást is, ami eleve félreértésekhez vezethet: az iskolalátogatási igazolás elvárása ugyanis feltételezi, hogy a gyermek már külföldön van és ott beíratták egy iskolába, ám ez már önmagában is megvalósíthatja a jogellenes külföldre vitelt.

Székely László ombudsman szerint az jelentené a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárást, ha a gyámhatósági határozathozatal során egységessé válna a jogellenes külföldre vitelről szóló figyelemfelhívó tájékoztatás. Kiemelte, hogy komoly jelentősége volna annak, ha a szülőket érdekeltté lehetne tenni a minden fél érdekét szem előtt tartó közvetítés, vagyis a mediáció tényleges, érdemi igénybevételében, és rendelkezésre állnának ilyen szolgáltatások. Aggályokat vet fel továbbá, hogy az érintett szakemberek nagyobb része csak ritkán és szűk körben kaphat olyan szakirányú képzést, illetve továbbképzést, amely segíthetné a jogellenes külföldre vitel megelőzését. Indokolt volna, hogy a gyermekekkel dolgozó szakembereknek egységes szakmai protokoll, illetve szakmai kézikönyv készüljön a jogellenes külföldre viteli ügyeket potenciálisan előidéző helyzetekről, azok megelőzéséről. Időszerű lenne egy ismeretterjesztő, on-line hozzáférhető, közérthető tartalmú kézikönyv elkészítése az érintett, külföldön dolgozó, illetve külföldre költöző személyek számára.

     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.