2018. február 9., péntek 14:38

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. február 9., péntek (OS) - Sikerült stabilizálni az állattenyésztést.

    Nagy István emlékeztetett arra, hogy a sertéságazatra rendkívül kedvezően hatott, hogy 2016. január elsejétől 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa.  Hangsúlyozta, hogy ennek hatására érezhetően tisztult a piac, növekedett a tisztességes vállalkozások versenyképessége, a sertéshús fogyasztása, valamint a sertéshús árának csökkenése érdemi megtakarítást eredményezett a fogyasztók számára.

A konferencián Tóth Péter, a MOE elnöke elmondta, hogy a találkozó legfőbb célja az a közös szándéknyilatkozat, amelyben az aláíró szervezetek és személyek közös célként tűzik ki a magyar mangalica sertésfajták genetikai állományának és fenotípusos megjelenésének változatlan fenntartását, a fajták védelmét, formagazdagságuknak a beltenyésztés elkerülése melletti megőrzését, továbbá a fajtákhoz kötődő értékes tulajdonságok bemutatását.

     Kiadó: Földművelésügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.