2018. február 22., csütörtök 15:15

A Százak Tanácsának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. február 22., csütörtök (MTI) - Választás előtt - A Százak Tanácsa ajánlása a magyar társadalomnak

    Húsz év alatt 200 fővárosi rendes és több mint 100 rendkívüli találkozót tartottunk a Kárpát-medencében, 17 könyvet adtunk ki, mindig "tapasztalataink magasából" fogalmazva meg véleményünket, s juttattuk el azt a döntéshozókhoz. Nemzeti elkötelezettségünk parancsa szerint sohasem egy párthoz kötődtünk, hanem az egységes magyar nemzet érdekeire figyeltünk. A hazaszeretetet mi az ember méltóságának tartjuk, s hisszük, hogy az emberiség jövője azokon az embereken múlik, akik az igazság talaján állnak, s akiknek életét áthatják azok a magas erkölcsi elvek, melyek a szívet képessé teszik az önfeláldozásig kitartó szeretetre. Tudjuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért a párbeszéd hívei vagyunk, meggyőzni, nem legyőzni kívánjuk vitapartnereinket - de nincs szavunk olyan hivatásos gyűlölködőkhöz, akik a magyar miniszterelnöknek Ceausescu sorsát kívánják.

Orbán Viktor kormánya jól oldotta meg a legfontosabb azonnali feladatok - mint az ország gazdasági talpra állítása, a devizahitelesek mentése, a bankadó, a stratégiai ágazatok visszavásárlása, a munkanélküliek számának csökkentése, az önkormányzatok adósságának átvállalása, a közmunka program  -mellett , a hosszú távú nemzeti feladatokat - mint a gyermekes családok támogatása, a rászoruló gyermekek segítése ingyenes étkezéssel, tankönyvekkel, az adókedvezmények, a világ magyarjainak összefogása, a kettős állampolgárság, az illegális bevándorlás megfékezése, a keresztény értékek vállalása, az üldözött keresztények segítése, a visegrádi együttműködés, s a nemzetközileg elismert politika a Közép-Kelet Európai államok, nemzetek és polgáraik méltóságának helyreállítása.  Ezek tagadhatatlan eredmények, csakúgy, mint a dohányzás visszaszorítása, vagy a mindennapos iskolai testnevelés, az adminisztráció és az elektronikus kommunikáció modernizálása, vagy éppen a Lendület program sikere. A magyar filmesek, sportolók, tudósok, hivatásuknak élő értelmiségiek és kétkezi munkások eredményei a becsületesen dolgozó idősek - ma már unokáik sorsára figyelő nyugdíjasok - munkájára is épülő közös sikerek.

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.