2018. február 27., kedd 15:11

A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület közleménye
    Budapest, 2018. február 27., kedd (OS) - A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület 2018. január 1-jén indította el  "Együtt a tudásért"  című projektjét (EFOP-5.2.2.-17-2017-00030). A projekt 100 %-ban finanszírozott, keretösszege 49 999 800 forint.  A tevékenységek a Széchenyi 2020 program keretében európai uniós vissza nem térítendő támogatással valósulnak meg. A projekt célja a társadalmi felzárkóztatás, együttműködés, és a közösségépítés nemformális tanulás módszerei segítségével, vajdasági és erdélyi partnerszervezetekkel közösen megvalósítva. A projektben szakemberek kerülnek fejlesztésre, akik ennek a tudásátadásnak a fő mozgatórugói. A fejlesztés workshopok és tanulmányutak formájában valósulnak meg, melyek 2018 februárjában indultak.

    A kétéves projektben három területen valósul meg a szakemberek fejlesztése: szeniorok aktivitásának növelése, vidéken élő nők bevonása és a civil ernyőszervezetek hálózati munkájának fejlesztése. A projekt 2 éves időtartama alatt a tématerületekhez kapcsolódó workshopokból, tanulmányutakból és a Szenior területre vonatkozó kutatásból áll.
Az első workshop februárban valósult meg Hálózati együttműködések fejlesztése címen. A két napos eseményen a pályázatban résztvevő ernyőszervezetek a tagok aktivizálásának és erőteljesebb bevonásának kérdésével foglalkoztak, megosztották a tapasztalataikat az együttműködések lehetőségéről, a határon átnyúló tudásátadás előnyeiről és nehézségeiről.
További információ:
Balogh Edit, szakmai vezető
0662/426-785, info@kife.hu

     Kiadó: Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.