2018. március 4., vasárnap 16:06

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. március 4., vasárnap (OS) - Orbán 12 főbűne, amit elkövetett a nyugdíjasok ellen

    A Fidesz az elmúlt évtizedekben folyamatosan lenézte, kihasználta, átverte és baksisért megvásárolható tömegként kezelte a magyar nyugdíjasokat, szüleink, nagyszüleink munkában megőszült generációját. Mindenki emlékszik még arra, hogy meg akarták vonni a nyugdíjasok szavazati jogát, hogy nyuggereztek és súlyos károkat is okoztak a fideszesek.

A Fidesz bűnei a nyugdíjasokkal szemben:

1.    Orbán megszüntette a korhatár alatti nyugdíjakat és ezzel több százezer munkásembert lehetetlenít el anyagilag. Van, aki 45 éves munkaviszony után sem mehet nyugdíjba 63 évesen Orbán miatt!
2.    Orbán megszüntette a korkedvezményes nyugdíjat. A veszélyes munkakörökben dolgozók sokszor nem csak az egészségüket, hanem az életüket is áldozzák, hogy a családjukat eltartsák, gyermekeiket felneveljék. A Fidesz ezzel az intézkedésével azt mondja, hogy semmi baj, mások is meghalnak nyugdíjkorhatár előtt!
3.    Orbán megszüntette a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, ahol a cégek több évtizedes tisztességes, és hűséges munka után nem engedik utcára kerülni dolgozóikat! A Fidesz azt mondja, hogy ez így van jól. Menj közmunkásnak sokszor 45 év ledolgozott idő után, mert ez így van jól!
4.    Orbán eltörölte a rokkantsági nyugdíjat. Több százezer embert megalázott, ellátását csökkentette, utazási kedvezményét, közgyógyellátást elvette. Sokukat az öngyilkosságba hajszolta!
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.