2018. március 6., kedd 09:59

A Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány (HTTP Alapítvány) közleménye (3. rész)
    Budapest, 2018. március 6., kedd (OS) -

    Dr. Krasznay Csaba, egy magyar startup, a BalaBit inspiráló sikersztoriját mesélte  el a résztvevőknek.
A plenáris szekció zárásaként Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezetője vázolta fel, hogy a technológiai fejlődés eredményeként mi vár ránk az elkövetkező 30 évben. A jövő technológiái kapcsán rámutatott, hogy van két alapvető tényező, amelyek nélkül ezek a trendek csak víziók maradnak: a hálózatok és a kiberbiztonság. A jövő trendjeinek kiteljesedéséhez a hálózatok új, szándék-alapú és intuitív generációjára, továbbá megfelelő biztonságra lesz szükség, és persze az ezekhez értő szakemberekre.
Közel 200 intézmény, több mint 40 ezer végzett hallgató, 14 ezer aktív tanuló – ezekkel a számokkal büszkélkedhet a Cisco Hálózati Akadémia hazai programja, amely jól példázza, milyen sikeres lehet az oktatás, a köz- és magánszféra együttműködése. Magyarországon 20 éve kezdődött az oktatás megszervezése, az évfordulót egy óriás torta elfogyasztásával ünnepelték meg a résztvevők.
Délután három szekcióban folytatódott a szakmai tanácskozás programja.
A konferencia napján és helyszínén rendezték meg a WorldSkills Kazan 2019 szakmai világbajnokság nemzeti válogatójának középdöntőjét is, ahol 12 fiatal informatikus versenyzett az áprilisi döntőbe jutásért. Közülük kerül ki az a versenyző, aki jövőre Kazanyban hazánkat képviseli majd a nemzetközi versenyen.
A rendezvény honlapja: https://iok.legyelteisinformatikus.hu/
     Kiadó: A Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány (HTTP Alapítvány)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.