2018. március 6., kedd 17:20

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye (3. rész)
    Budapest, 2018. március 6., kedd (OS) -

    A Kúria megítélése szerint a VE. rendelkezései alapján a politikai hirdetés közzétételén túlmenő választási kampánytevékenységet helyi önkormányzat sajtóterméke nem folytathat. A Kúria álláspontja szerint a sajtótermék megjelenési területén széles körben eljut a választókhoz. Azon körülmény, hogy a lapnak szinte minden egyes oldalán megjelenik Németh Szilárd neve, fényképe, róla szóló bulvárba hajló tudósítás önmagában elegendő a választói akarat befolyásolására. 

Mindezért a Kúria kimondta: megalapozottan kifogásolta az Együtt Németh Szilárd aránytalanul túlzott mértékű megjelenítését, népszerűsítését a vizsgált lapszámban, így a sérelem megállapítható. Éppen ezért a Kúria megváltoztatta a Budapest 17. számú OEVB határozatát és megállapította a jogsérelmet. A Kúria eltiltotta a kiadót a további jogsértéstől, és a végzés rendelkező részének közzétételére kötelezte azt. 
Szabó Szabolcs ezek után elvárja, hogy a Csepeli Hírmondó a Kúria végzésének megfelelően járjon el, illetve a kampány hátralévő időszakában egyenlő arányban és esélyekkel szerepeltesse a jelölteket. 

Szabó Szabolcs
Csepel–Sorokság egyéni országgyűlési képviselője,
az Együtt elnökségi tagja

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.