2018. március 9., péntek 11:19

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány közleménye
    Budapest, 2018. március 9., péntek (OS) - KI kell a tehetséghez? ÉRTE-m TE-tted Díj 2018 "Az iskolánkba járó diákok többsége halmozottan hátrányos helyzetű diák; nap, mint nap mélyszegénységből érkezik. De nem mindegy hogyan?! Szeretnek iskolába járni a gyerekek. Itt mi nem csak tanulunk, hanem tanárunktól valami olyasmit kapunk, amiből mi is tudjuk, hogy a világban különlegesek és értékesek vagyunk!"

    A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány nehéz körülmények között élő gyermekek tehetséggondozását tehetségműhelyek, ösztöndíjprogram és tematikus nyári táborok szervezésével támogatja. Az elmúlt 10 év eredményei elérését a munkánkat kísérő szakemberek támogatása segítette. Az ÉRTE-m TE-tted Díjjal szeretnénk lehetőséget biztosítani a diákoknak mentor tanáraik, nevelőik, pszichológusaik felé megbecsülésük, elismerésük kifejezésére.
A meghirdetett négy kategóriában (Aki észrevett, Aki megértett, Aki meglátta bennem, Aki hitt bennem) több, mint 50 jelölés érkezett be hazai és határon túli településeken élő gyerekektől és fiataloktól.
A jelöltek elbírálását az Alapítvány Kuratóriuma és szakzsűri - Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója, Borbély Mihály, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas klarinét és szaxofon művész, valamint Horváth József, kutatóbiológus, Aranypánt-díjas Hétköznapi Roma Hős - végzi. Nekik jutott az a nehéz feladat, hogy a sok őszinte és szívhez szóló pályázat alapján kiválasszák azt az 5 díjazottat, akik az anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnek.
További információ: messzehangzo.hu
     Kiadó: Messzehangzó Tehetségek Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.