2018. március 10., szombat 17:59

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye
    Budapest, 2018. március 10., szombat (OS) - Szemüveget a Figyelőnek!

    A Figyelő értesüléseivel ellentétben a Jobbik sem Szentesen, sem más választókerületben nem tárgyalt és nem is tárgyal a Demokratikus Koalícióval. Aznap, amikor a "leleplező" fotók készültek, Vona Gábor hat helyszínen tartott fórumot Bács-Kiskun, valamint Csongrád megyében. Kampánycsapatával megálltak Szentesen ebédelni a Páterház étteremben, asztaltársaságában csak munkatársai és helyi jobbikos vezetők foglaltak helyet. Vona Gábor nem tárgyalt egyetlen egy DK-s politikussal sem, a helyi jobbikos vezetők állítása szerint a Figyelő cikkében említett Kiss Csaba ott sem volt az étteremben.

A figyelo.hu-n megjelent fotón pedig nem a DK-s Kiss Csaba, hanem a Vona Gábort és munkatársait szállító mikrobusz sofőrje látható, aki nemhogy DK-s politikus, de még DK-s szavazó sem volt soha életében. Így ez megint nem más, mint a kormánypropagandát kiszolgáló személyek lyukra futása, színvonaltalan munkájuknak megérdemelt kudarca.

A Jobbik, mint minden ilyen esetben jogi útra tereli az ügyet és várja a Figyelő bocsánatkérését mind a Jobbiktól, mind szegény gépjárművezetőtől.          

Jobbik Magyarországért Mozgalom

     Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.