2018. március 13., kedd 11:15

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) közleménye
    Budapest, 2018. március 13., kedd (OS) - A Halak Napja 2018. március 20.

    A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya, a NAIK Halászati Kutatóintézet, a Magyar Haltani Társaság és az Akvaristák Magyarországi Egyesülete a tavalyi évhez hasonlóan 2018-ban is megrendezi a Halak Napja központi ünnepségét, melynek elsődleges célja a halak további népszerűsítése, mert megítélésünk szerint még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelnének. A rendezvényen elhangzó előadások mellet bemutatásra kerül Szendőfi Balázs filmje a Hegyek-völgyek halai.

Terveink szerint ezen a napon, illetve e nap naptári környezetében valamennyi halakkal kapcsolatban álló, vagy azokkal akár csak érintőlegesen is foglalkozó szervezet a saját profiljának legjobban megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halakra, azok megbecsülésére és a halakkal, az élőhelyekkel kapcsolatos általános és aktuális témák, feladatok jelentőségére.

A központi rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor miniszter
    
     Kiadó: Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.