2018. március 13., kedd 18:19

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. március 13., kedd (OS) -

    Az EU saját forrásai kapcsán a szocialista politikus hangsúlyozta, hogy "mindenképp növelni kell az EU saját forrásait – tehát azokat az összegeket, amelyeket az EU saját jogán szed be, és nem tagállami hozzájárulásból. Ez fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tenné a rendszert. A lehetséges új saját forrásokra kiváló javaslat például a közös összevont társaságiadó-alap, amely megoldást nyújtana az Unión belüli káros adózási gyakorlatokra is."

Szanyi Tibor továbbá kiemelte az ’okos falvak’ projektet is, mint egy olyan programot, amely kis befektetéssel számos politikai prioritásra kiemelkedően pozitív hatással lenne. "Innovatív természetéből fakadóan az ’okos falvak’ okos befektetéseket is jelentenek, ez pedig pénzügyi kiszámíthatóságot és hatékonyságot jelentene mind az EU-nak, mind a tagállamoknak" – emelte ki az EP-képviselő, hozzátéve, hogy: "a magyar kormány példáját látva pedig mindenképp beszélnünk kell az uniós források felhasználásának hatékonyságáról. A jövőre nézve eredményesebb szabályokat kell felállítani, hogy uniós pénzből még véletlenül se lehessen kormányzati vagy más korrupciós hálózatot építeni."

     Kiadó: Szanyi Tibor EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.