2018. március 13., kedd 18:21

Ujhelyi István EP-képviselő közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. március 13., kedd (OS) - Elfogadta az Európai Parlament az Ujhelyi-jelentést

    “Szinte követhetetlen mértékben felgyorsult a fejlődés, egy újkori ipari forradalom kellős közepén vagyunk, amelyhez alkalmazkodnunk kell, az előnyeit pedig megzabolázni és hasznunkra hajtani. Éves szinten 30millió gépjármű összekapcsolhatóságáról beszélünk. A mostani jelentés szabályozásainak köszönhetően jelentős mértékben csökkenthetőek lesznek a közúti balesetek, az intelligens rendszerekkel ugyanis szinte teljesen kiküszöbölhetőek lesznek az emberi hibák. Döbbenetes adat, hogy éves szinten 26ezren veszítik életüket Európa útjain. A stratégia végrehajtásával jelentősen csökkenthetőek a közlekedési dugók, a környezetterhelés és eggyel közelebb kerülünk a teljesen önvezető közlekedés ma még futurisztikus valóságához" – fogalmazott a jelentés elfogadása kapcsán Ujhelyi István, hozzátéve: ezzel párhuzamosan az európai közösségnek ugyanakkor jelentős figyelmet kell fordítania az egyenlőtlen infrastrukturális fejlődésre is az Unióban. “Míg ugyanis Németországban hamarosan tesztelni tudjuk majd az egymással kommunikáló autók és más kapcsolódó közlekedési eszközök működését, addig Közép-Kelet-Európa egyes régióiban nem, hogy intelligens autó, de aszfaltozott út sincsen. A haladás és a fejlődés egyoldalúsága nem okozhat ilyen mértékű egyensúlytalanságot, ez nem csupán a tagállami kormányok, de az európai közösség felelőssége is" – nyilatkozta a plenáris ülés után Ujhelyi István.
     Kiadó: Ujhelyi István EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.