2018. március 26., hétfő 14:14

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. március 26., hétfő (OS) - A DK - Szolidaritás vizsgálná, jogszerűen kapott-e támogatást Kósa államtitkárának felesége

    A trafikmutyiról is elhíresült volt szekszárdi polgármester, a tavaly óta Kósa Lajos államtitkáraként dolgozó Horváth István feleségének kizárólagos tulajdonában álló Bikácsi Agrár Kft-nek tavaly gyanúsan nagy összeget, 425,2 millió forintnyi, főként uniós forrásból származó támogatást ítéltek oda. Ez több mint hússzorosa annak a támogatásnak, amihez a cég 2016-ban jutott.

A Demokratikus Koalíció emlékeztetni kíván arra, hogy a Gyurcsány- és Bajnai kormányok idején törvény tiltotta politikusok és hozzátartozóik tulajdonában álló cégek állami vagy uniós forrásból történő támogatását. A 2010-ben hatalomra került Fidesz az elsők között törölte el ezt a törvényt – mint sokadszor láthatjuk, nem ok és cél nélkül. A DK vizsgálatot kér az Európai Uniótól a támogatás jogszerűségét illetően, a kormányváltás után pedig sűrű fésűvel megy végig azokon a pályázatokon, ahol a Fideszhez köthető cégek nyertek el komolyabb összegű támogatást, hogy a csalók a törvény előtt feleljenek tetteikért.

Rónai Sándor
helyettes szóvivő
DK
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.