2018. március 27., kedd 11:51

A Tett és Védelem Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. március 27., kedd (OS) - DOLGOZZUNK KÖZÖSEN AZ ANTISZEMITIZMUS ELLEN! A TEV felkéri a Mazsihiszt, hogy jöjjön vissza a TEV kuratóriumába, egyben intézkedjen, hogy a Mazsihisz nevében egyetlen vezetője se támogasson antiszemita politikai közösséget. Ennek érdekében tegyen arról, hogy Erdélyi Miklós ne képviselhesse a magyar zsidóságot

    Erdélyi Miklós, a hódmezővásárhelyi Mazsihisz vezetője elment a Jobbik kampánygyűlésére és ott felszólalt annak érdekében, hogy a körzetben élők Kiss Attilára szavazzanak.
Kiss Attila a magyar Parlamentben egy frakcióban szeretne ülni a Jobbik országos listáján 11. helyen lévő Gyöngyösi Mártonnal, aki szerint itt az idő, hogy – idézzük – "felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".
Kiss Attila egy frakcióban szeretne ülni a Jobbik országos listáján 9. helyezett Fülöp Erikkel, akinek együttműködési megállapodása volt az "Érpataki modell" kiterjesztéséről Orosz Mihály Zoltán egykori, mára megbukott polgármesterrel.
Kiss Attila egy frakcióban szeretne ülni a Jobbik országos listáján 10. helyen álló Janiczak Dávid alelnökkel, aki Hitler-hasonmással fotózkodott mosolyogva és polgármesteri kampányában azt ígérte: a Magyar Gárda segítségével dolgozik majd az ózdi közbiztonságon.

     Kiadó: Tett és Védelem Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.