2018. április 16., hétfő 08:52

A Miniszterelnökség közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. április 16., hétfő (OS) - Ima az áldozatokért

    Az aggasztóan erősödő antiszemita megnyilvánulásokkal szemben csak egyetlen út létezik: Európának vissza kell térnie a zsidó-keresztény hagyományokból táplálkozó értékrendhez, a politikailag korrektnek hazudott beszédet pedig, amely bénultságba és tehetetlenségbe sodorja civilizációnkat, fel kell váltania a problémákkal való őszinte és felelős szembenézésnek.

Magyarország Kormánya ennek a felelősségnek a jegyében hozta meg korábban azokat a döntéseket, amelyek eredményeképpen Hazánk ma Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa. Magyarországon senkinek nem kell tartania attól, hogy vallása, származása, világnézete miatt hátrányt kell szenvednie, vagy akár fizikai támadás érné.

A Holokauszt Magyarországi Áldozataira a 2000. esztendő óta emlékezünk, minden év április 16. napján. Ezen a napon, 1944. április 16-án kezdődött meg Kárpátalján a zsidók gettókba zárása, majd deportálása.

Ez a nap legyen a csendes emlékezés és a közös ima napja. Ima az áldozatokért, az embermentő hősökért. Válasszuk a szolidaritást és az egymás elfogadását hirdető cselekvő szeretetet, hogy képesek legyünk a sebeket begyógyítani, a rosszat jóra fordítani, ahol békétlenség van, ott békét teremteni, ahol rombolás, ott építeni.


     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.