2018. június 17., vasárnap 09:32

Ujhelyi István EP-képviselő közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. június 17., vasárnap (OS) - Jön a politikai "háború", az MSZP-ben is csatárláncba kell állni!

        A Fidesz miniszterelnöke már szabályos háborút vizionál az európai közösségen belül, szerinte a 2019-ben soron következő európai parlamenti választás egy "értékek és kultúrák közötti harc" lesz, ha úgy tetszik: egy "sorsdöntő ütközet". Orbán szereti hiszterizálni saját közegét, ezért vannak hát a nagy szavak, ugyanakkor tény: a következő időszak változásai valóban sorsdöntőek lehetnek. De nem úgy, ahogy Orbán gondolja. A valós veszélyt a gyűlöletre és állandó harcra építő illiberális politika mainstream térnyerése jelenti Európára és benne Magyarországra. Ha pedig a háborús retorikát használjuk, akkor ideje nekünk is csatasorba állni és felemelni a dárdákat, mert bizony harcba indulunk.
     A MSZP a mai napon sorsfordító időszakban sorsfordító tisztújítást tart. Az elnök-helyettesi poszt egyik jelöltjeként magam is csatasorba jelentkezem, a következő időszakban ugyanis mindenkire szükség lesz a "fronton". Pályázatomban többek között arról írtam, hogy az MSZP felíveléséhez radikális átformálás, merőben új stratégiai elképzelések és feszesebb működés szükséges. Semmi nem maradhat a régiben. Nem lehet tovább csak beszélni az MSZP "megújulásáról" valódi és radikális lépések nélkül: vége a szövegelésnek, itt a tettek ideje! Arra van szükség, hogy az MSZP túllépjen saját, megrogyott brandjén és új lapot nyisson. Nem felszámolni kell, hanem meghaladni.

     Kiadó: Ujhelyi István EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.