2018. július 5., csütörtök 14:53

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. július 5., csütörtök (OS) -

    A panaszos azért sérelmezte a fenntartói döntést, mert az a helyhiányra hivatkozó elsőfokú határozatot nem minősítette jogellenesnek, hanem csak a beszédfogyatékosság megállapításának hiányában tartotta megalapozatlannak.

Az ombudsman jelentésében kiemelte: a körzetes iskolának a felvételi során pusztán azt kell vizsgálnia, hogy a hozzá jelentkező gyermeknek a felvételi körzetében van-e lakóhelye vagy állandó tartózkodási helye, fennállnak-e a gyermek tankötelezettségének megkezdéséhez szükséges feltételek a döntése meghozatalának időpontjában. A jelentés szerint a körzetes iskola nem vizsgálta a tankötelezettség feltételeinek meglétét, a jelentkezést helyhiány miatt utasította el, ezzel sértette a panaszos tanköteles gyermekének oktatáshoz való jogát. A biztos hangsúlyozta: a kötelező felvételnek éppen az a lényege, hogy mindig legyen egy olyan iskola, amely biztosítja a tankötelezettség teljesítésének helyét, ezért a helyhiányra hivatkozás nem értelmezhető.

Az ombudsman az ügy tényei alapján azt feltételezte, hogy a körzetes iskola elutasító döntésében előre valószínűsítette a gyermek sajátos nevelési igényét, emiatt a gyermek beiskolázására a kerület egy másik iskoláját jelölte meg. A döntése kapcsán az igazgató a kerületi beiskolázási értekezletre hivatkozott, ahol a kerület iskoláinak igazgatói és helyettesei megbeszélték a kerületi gyermekek beiratkozásának módját.
     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.