2018. július 12., csütörtök 15:12

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2018. július 12., csütörtök (OS) - A 2019-es költségvetés a településeknek is biztonságos növekedést garantál - Reagálás Hohn Krisztina és Csárdi Antal (LMP) nyilatkozatára

    Az LMP vagy hazudik, vagy el se olvasta a jövő évi költségvetést. Szemben a balliberálisok kormányzásával, amikor a települési önkormányzatokat kivéreztették és 1300 milliárd forintos adósságba taszították őket, a Fidesz-KDNP kormányzása óta a települések tiszta lappal indulhattak, a kormány átvállalta adósságukat és segíti őket a fejlesztésben.
A 2019-es költségvetés a településeknek is biztonságos növekedést garantál, a Belügyminisztérium az önkormányzatokkal kapcsolatos feladatokra, fejlesztésekre az ideinél is többet, 737 milliárd forintot tervez.
Ezen felül folytatódik a Modern Városok Program, a megyei jogú városokban már összesen 3500 milliárdos fejlesztéseket indított el a kormány, ebből jövőre 135 milliárd forintos fejlesztés valósul meg.
Idén elkészül a vidék legnagyobb fejlesztési programjának, a Modern Falvak Programnak a koncepciója is, 2019-ben pedig megkezdődhet a végrehajtása. Elkészül továbbá Budapest és az agglomeráció tíz éves fejlesztési terve is.

     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.