2018. július 13., péntek 11:53

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. július 13., péntek (OS) - A Jobbik a hitelkárosultak helyzetének rendezését követeli

    Továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy aki 160 forinton vette fel a hitelét, annak a felvétel napjának árfolyamán számolják újra a vélt tartozását. (Ez vagy ennek irányába mutató megoldás több környező országban is sikerrel megvalósult.) Ezzel szemben a Fidesz forintosítása 256 forinton számította át a frankhiteles szerződések tartalmát, súlyos terheket okozva minden érintett család számára. A kilakoltatási moratóriumot emellett azonnal el kell rendelni, egészen a probléma megoldásáig. A Jobbik nyilvánvaló módon nem kíván befolyásolni egy elkülönült hatalmi ágat és nem kíván beleszólni bíróságok munkájába, ugyanakkor elvárjuk a kormánytól, hogy olyan jogszabályi kereteket alakítson ki, amelyeken belül a károsultak helyzete végre rendezhető és utolsó, indokolatlanul elvett forintjuk is visszaadható.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke
     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.