2018. július 29., vasárnap 15:16

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2018. július 29., vasárnap (OS) - A magyar miniszterelnök tusványosi elemzése a világ változásairól pontos helyzetképet adott. Előadásában PC nélküli változatban elemezte a politikai, gazdasági és társadalmi valóságot. A múltra támaszkodó jövőkép hitelesen hangzott és a realitásokat vette sorra. A miniszterelnök a kormányzás terveit vetítette a hallgatóság elé. Felvázolta a 15 milliós nemzet járható útvonalát.

    Nekünk, civileknek a taktikai és stratégiai útmutatás után dönteni kell arról, hogy ezt az irányt követjük vagy sem. A hétköznapok során hinnünk kell a keresztény demokrácia győzelmében, amihez bizalommal adhatjuk konstruktív munkánkat.
Orbán Viktor tusványosi beszéde után percekkel, az ellenzéki pártok negatívan reagáltak. Gyanítjuk, hogy szokásos módon meg sem kérdezték híveiket, hiszen itthon és Brüsszelben előírt követett stílus, megmondani az embereknek, hogy mit gondoljanak.
2019-ben az EP választásokon a népfelség intézménye fog diadalmaskodni és az elfuserált múltról kemény ítéletet alkotni. Európa szó szerint is a józan politikusok felelős irányítása alá kerül, ahol a nemzetek szuverenitása, a családok identitása és a szubszidiaritás támadhatatlan örök érték marad.
Ismét beigazolódott, hogy április 8-án nemzetünk jól választott.
CÖF-CÖKA vezetősége  

     Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.