2018. augusztus 9., csütörtök 16:12

Az MSZP Országos Központ közleménye
    Budapest, 2018. augusztus 9., csütörtök (OS) - Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség összegyűjtötte és leadta az ellenzék által közösen kezdeményezett rendkívüli ülés megtartásához szükséges aláírásokat

    A banki károsultakat képviselő Adóskamara felkérő levelét a többi ellenzéki párttal együtt megkaptuk. Az MSZP-Párbeszéd, ahogy korábban is, az általuk javasolt törvénymódosítást kidolgozta és benyújtotta, így kérésüknek megfelelően azt javasoljuk, hogy augusztusban a rendkívüli parlamenti ülésen, az Adóskamara által képviselt károsultak problémáit tegyük a törvényhozás asztalára.

Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség ebben az ügyben is készen áll az ellenzéki együttműködésre - a szükséges számú aláírást biztosítjuk - így a Jobbik-frakció kezdeményezése, kiegészülve az Adóskamara által képviselt károsultak ügyével kerülhet a parlament elé.

Az Adóskamara javaslatát azért is kötelességünk közösen képviselni, mert az érdekvédőknek élő együttműködési megállapodása van mind az MSZP-Párbeszéddel, mind az LMP-vel és a Jobbikkal.

MSZP-Párbeszéd

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.