2018. augusztus 12., vasárnap 08:58

A Magyar Békekör Egyesület közleménye
    Budapest, 2018. augusztus 12., vasárnap (OS) - A szankciópolitika elítélésére szólítják fel a kormányt

    A Magyar Békekör vasárnap közleményben szólította fel a kormányt, hogy ítélje el a kereskedelmi háborúval fenyegető amerikai szankciópolitikát, és kötelezze el magát a békés együttműködés mellett. A Békekör szerint a nép érdekét szolgáló kormány nem háríthatja át a szankciók terheit a népre. A Békekör bírálja, hogy a kormány némán tűri a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) normáinak sorozatos megsértését, hogy az USA különféle ürügyekkel, és vádakkal büntetővámokat vet ki, s szankciókat foganatosít Oroszországgal, Kínával, Iránnal, Észak-Koreával, Törökországgal, Venezuelával és az Európai Unióval szemben. "Ez a politika ellentétes a nemzetközi joggal, világuralmi hajlamra utal, veszélyezteti a népek biztonságos megélhetését, ellenlépésekre kényszeríti az érintett feleket, káoszba torkollhat" – írják. A Békekör szeretné, ha a kormány ugyanolyan vehemensen követelné az EU részvételét Szíria újjáépítésében, mint amilyennel a menekültek befogadásának megakadályozását követeli tőle. A békés együttműködés szorosan összefügg a népvándorlás okainak kiküszöbölésével – szögezik le. A július 16-i helsinki amerikai-orosz elnöki találkozón elvi megállapodás született a szír menekültek hazatérésének elősegítéséről. Felszólítják a kormányt, erélyesen követelje Washingtontól a helsinki megállapodás tettekre váltását, egyúttal hagyjon fel azzal a gyakorlattal, hogy visszatartja a magyar vállalatokat a bekapcsolódástól Szíria újjáépítésébe!
     Kiadó: Magyar Békekör Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.