2018. augusztus 17., péntek 15:49

A Tett és Védelem Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. augusztus 17., péntek (OS) -

    A TEV ezért a továbbiakban a pótmagánvádlóként fellépő újságíró képviseletében segédkezett. A bírósági eljárásban arra mutatott rá, hogy a kuruc.info olvasói hasonló cselekményeket a hírportál felhívására korábban már számos esetben megtettek, az elkövető pedig tisztában volt azzal, hogy a hívásaival egy olyan láncolatba fog illeszkedni, amely több napra teljességgel ellehetetleníti a sértett életét, így az ismeretlenül maradt többi elkövetőnek a társtettese.

A Fővárosi Törvényszék azonban júniusban a vádlottat felmentette és megállapította, hogy a cselekmény nem bűncselekmény. A bíróság álláspontja szerint az elkövető nem ismerte a többi telefonálót, így csak gondolhatta, hogy nem ő az egyetlen, továbbá Dezső András nem vette fel mind az ezer hívást, így arra sincs bizonyíték, hogy az ismereten telefonálók zaklatni akarták. Ezzel az igazságszolgáltatás legalizálta a szélsőséges híroldal zaklató gyakorlatát.

A hírportállal kapcsolatban a TEV korábban már elérte, hogy az illegális, szélsőjobboldali, rasszista, antiszemita és kirekesztő hírportál Facebook-oldalát töröljék, valamint a kuruc.info domaint az Egyesült Államokban bejegyző személyt kiutasítsák az USA-ból.
A szélsőjobboldali portál szerkesztői és ideológiájukban osztozó olvasói által elkövetett megfélemlítő cselekményekkel szemben a magyar igazságszolgáltatás megítélésünk szerint érzéketlen, így az őket megillető jogvédelem érvényre juttatása érdekében Alapítványunk vizsgálja a törvénymódosítás lehetőségét
     Kiadó: Tett és Védelem Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.