2018. augusztus 24., péntek 12:03

A Miniszterelnökség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. augusztus 24., péntek (OS) - A zsidó-keresztény-roma megbékélésért szervezett magyar-izraeli ifjúsági programot nyitott meg Azbej Tristan

    Augusztus 19. és 23. között rendeztek szemináriumot Budapesten magyar és izraeli fiatalok részvételével, hogy a zsidó-keresztény-roma párbeszéd és megbékélés előmozdításának lehetőségeiről egyeztessenek. A magyar és izraeli ifjúsági szervezetek által megvalósított programok része volt egy emléktúra a lengyelországi Auschwitz-Birkenau Múzeumban, közös részvétel Budapesten az augusztus 20-i ünnepségeken és egy műhelykonferencia.
A rendezvény budapesti megnyitóján Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára üdvözölte a résztvevőket, és beszámolt a magyar intézkedésekről, amelyeket a kormány a vallási intolerancia gyakori formáival szemben, a keresztényüldözés és az antiszemitizmus ellen hozott. Amint arra rámutatott, napjainkban a zsidók és keresztények hasonló fenyegetésekkel néznek szembe. Ilyenek a szélsőséges iszlamizmus általi üldöztetés és véres támadások, a zsidó-keresztény értékek pedig a szélsőséges liberalizmus célkeresztjébe kerültek.
Történeti visszatekintést adva elmondta, hogy Magyarország történelme jelentős részében Európa többi országa előtt járt a vallásszabadság biztosításában, aminek következménye és egyik legszebb bizonyítéka a magyar zsidóság hazafias elkötelezettsége volt például az 1848-49-es szabadságharc vagy akár az első világháború idején.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.