2018. augusztus 28., kedd 13:58

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. augusztus 28., kedd (OS) - A DK az Országos Atomenergiai Hivatalhoz fordul

    Az elmúlt heti kánikulában a Paksi Atomenergia Zrt. úgy nyilatkozott, a hűtővíz torkolatának környékén figyelni fogják a Duna hőmérsékletét, és ha erre szükség lesz, akkor csökkentik a folyó hőterhelését az élővilág érdekében. Ez azonban nem valósult meg, az Átlátszó.hu munkatársai ugyanis a helyszínen végeztek méréseket, amiből egyértelműen kiderült, hogy a Duna vize az érintett szakaszon meghaladva a határértéket 30 fok hőmérsékletű volt a kritikus napokban.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a felelős szakemberek folyó élővilágának biztonságát semmibe véve nyilvánvalóan hazudnak, és a vízügyi hatósággal összejátszva félretájékoztatják a lakosságot. A DK azonban még pontosan emlékszik az egykori Környezetvédelmi Minisztérium rendeletére, amely szerint a folyó élővilágának védelmében a vízhőmérséklet sehol nem haladhatja meg a 30 fokot. A környezet és a lakosság érdekében ezért az Országos Atomenergiai Hivatalhoz fordulunk, hogy vizsgálják ki az ügyet, és szükség vonják felelősségre az illetékeseket. Ezen kívül korábban egy társadalmi ellenőrző bizottság létrehozását is kezdeményeztük, pont az ilyen esetek megelőzésének érdekében.

Dr. Oláh Lajos
országgyűlési képviselő
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.