2018. szeptember 7., péntek 17:24

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. szeptember 7., péntek (OS) - Megalakult a Szakképzési Innovációs Tanács

    Megtartotta alakuló ülését az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére létrejött Szakképzési Innovációs Tanács. A testület legfőbb célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson az érdemi párbeszédhez a kormányzat és a szakképzési rendszer meghatározó szereplői között.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában kifejtette: az Innovációs és Technológiai Minisztérium számára kiemelten fontos, hogy a középfokú szakképzési és felnőttképzési rendszer minden meghatározó szereplője részt vegyen a jövőbeli fejlesztési irányok meghatározásában. A minisztérium ezért kezdeményezte a Szakképzési Innovációs Tanács létrehozását. "A negyedik ipari forradalom stratégiai kihívást jelent a szakképzés számára is, de ha okosan használjuk az új technológiák nyújtotta lehetőségeket, képesek leszünk kiszolgálni a 21. századi munkaerőpiaci igényeket is" - hangsúlyozta a miniszter.

Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a szakképzési terület egészét átfogó közös gondolkodásra kérte fel a tanács tagjait. A szakterület tervei között szerepel az infrastrukturális fejlesztéseken túl a szakképzési és felnőttképzési rendszer tartalmi felülvizsgálata, amiben számítanak a társintézmények és vállalatok tevékeny közreműködésére is. A helyettes államtitkár rendszeresen ülésező munkacsoportok megalakítására tett javaslatot, amelyek feladata a fejlesztési elképzelések részletes kidolgozása lesz.

     Kiadó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.