2018. október 2., kedd 16:48

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. október 2., kedd (OS) -

    Örülök, hogy az EP ilyen aktív a témában és hogy konkrét megoldásokat sürget. Elfogadhatatlannak tartom, hogy 5-10 forintot kapjon egy termelő, vagy egy közöség egy kiló megtermelt gyümölcsért! Már csak azért is, mert a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat nem csak a termelőket, hanem az egész közösség életét negatívan befolyásolja, leginkább a lánc mindkét végét sújtja: a termelőket és a fogyasztókat. Városi térségben főként fogyasztási szempontból-, míg a vidéki közösségek esetében termelési és fogyasztási oldalról kiemelt e kérdés. Személy szerint azért küzdök, hogy a tisztességtelen gyakorlatok felszámolásának elve minél több helyen érvényesüljön, úgy mint például az általam kezdeményezett "Okosfalvak" koncepcióban is.  Fontos helyet foglal el ebben az innovatív megközelítésben az egészséges élelmiszertermelés, a méltányosság és a szociális jogok" – húzta alá Szanyi Tibor EP-képviselő, az MSZP alelnöke.
A fontos mérföldkövet jelentő gödöllői, ‘Okosfalvak’ témájú szakmai rendezvény ezzel a kérdéssel is fog foglalkozni. Az említett konferencia az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezésében, az okosfalvak program kezdeményezője, Szanyi Tibor magyar szocialista EP-delegációvezető, valamint Franc Bogovic szlovén EP képviselő, továbbá Phil Hogan (ír) európai agrárbiztos és Navracsics Tibor magyar biztos részvételével kerül megrendezésre

     Kiadó: Szanyi Tibor EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.