2018. október 11., csütörtök 14:09

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
    Budapest, 2018. október 11., csütörtök (OS) - A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a kormány azon döntését, amely az ápolási díj megemeléséről szól, és elsősorban a tartósan otthoni ápolásra szoruló gyermekek családjának jelent majd segítséget.

    Az ápolási díj növelését már régóta várták az érintettek, a gazdaság helyzete most tette lehetővé, hogy ez megvalósulhasson. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy 2010 és 2018 között 63 százalékkal nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása.
A tervek szerint több lépcsőben még további emelésre is számítani lehet.
A KDNP folytatja a megkezdett tárgyalásokat a szaktárcákkal annak érdekében, hogy a nehézségekkel küzdő családok minél több segítséget kapjanak, nemcsak anyagi, hanem intézményi ellátás formájában is.

     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.