2018. október 25., csütörtök 12:55

A Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetségének közleménye
    Budapest, 2018. október 25., csütörtök (OS) - 1.6 millió Forint értékben, 10 speciális padot és mintegy 35 db speciális párnát adományozott a Magyar Szervátültetettek Szövetsége a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának. Az új padok az épület korabeli bútorzatához illeszkednek és különlegességük, hogy a folyosó kisebb nagyobb zugaira egyedileg lettek méretezve, így szinte észrevétlenül növelték meg a férőhelyek számát. Prof Dr. Máthé Zoltán megköszönte a Szövetség adományát és kiemelte, hogy a klinikán évről évre emelkedik az átültetések száma, ami sok szervre váró embernek ad új életet.

    A Magyar Szervátültetettek Szövetségének adományát Berente Judit elnök és Dr. Grózli Csaba stratégiai és orvos igazgató adta át Prof. Dr. Máthé Zoltánnak, az intézet igazgatójának. A projekt hosszas előkészületet igényelt, mire a Szövetség minden szükséges engedély és szakvélemény birtokába került, mivel műemlék épületről van szó, valamint a tűzvédelmi és egyéb feltételeknek is meg kellett felelni. A padok elkészítését és az intézménybe szállításának költségeit egy névtelenséget kérő szervátültetett vállalta magára a Szövetség felhívására. Az épületben számtalan új beruházásra került sor, megújult többek között a sterilizáló, valamint korszerű műszerekkel gazdagodott az intenzív osztály is. Berente Judit hozzátette, hogy a várakozást hivatottak kényelmesebbé tenni azok a speciális párnák, amelyek a már meglévő fapadok ülőfelületeire kerültek, valamint az újabb, 27 ülőhelyet biztosító korhű padok.  
     Kiadó: Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.